Hősi emlékmű

             

1923. november 25.-én Hősök vasárnapján délelőtt 10.00 órakor avatták fel a Hősi emlékművet.

              

Árpád szobor a Hősök terén

                              

Az ünnepség délelőtt 10.00 órakor kezdődött a Református Templomban, mely alkalommal méltóságos dr. Kovács J. István nyugalmazott államtitkár budapesti teológiai igazgató prédikált a templomban. Utána ünnepi beszédet mondott a szobor előtt nagytiszteletű Göde Lajos szekszárdi lelkész. Ekkor 192 név volt felvésve a szoborra. Ők az első világháborúban elhunyt őcsényi lakosok voltak. A II. világháborúban 74 őcsényi hunyt el, akiknek a neve később szintén felkerült az emlékműre. A szobor neve Árpád szobor és közösségi gyűjtésből tudták létrehozni. Először az elöljárók, majd a nép is adakozott.

A település azzal is tisztelgett a hősök emlékének, hogy a teret, melyén az emlékmű áll Hősök terének nevezett el. Őcsény Község Önkormányzata a hősök tiszteletére mindenévben koszorút helyez el az emlékmű talapzatánál.
                           

Összeállította: Pollák Csaba

                               

Külön köszönet Szemerei László esperes úrnak az emlékmű történetének felkutatásáért.

                     
               
Az oldalt készítette és frissíti: Takaró János: takaro@takaro.hu